A nyaralás legtöbbször nem kifejezetten a pihenésről szól, hiszen sok a látnivaló, a megélni vágyott élmény, a számtalan gasztronómiai felfedezés, valamint az utazásunk során vagy az útitársainkkal megélt sok-sok tapasztalás.
Idén július végén indultunk autóbusszal, kilenc napra Görögországba, Zakyntosra a húgomék, anyukám és én. Az apartmanhoz tartozott medence, és a képek alapján egy igazi ékszerdoboznak tűnt a szállás és a helység a hozzá tartozó tengerpartokkal.
A valóság azonban ennél jóval silányabb volt. Maga a szállás kívülről szép volt ugyan, de belül erős felújításra szorult. Ám úgy voltam vele, nem ez a lényeg, hanem az élmények, amiket itt szerzünk.
A medence szép tiszta, karbantartott volt, és a célnak tökéletesen megfelelt. Sok napágy, napernyő, meleg, medence és koktélok: egy álom, ami meg is valósult.
A nehézséget inkább az jelentette, hogy azon a részen, ahol megszálltunk, hiányoztak a Görögországra annyira jellemző stílusos házak, a virágok, a nyüzsgő sétálóutcák és a homokos tengerpart. Ez nálam elég nagy mélypontot okozott.
„Örüljünk annak, ami van, és hozzuk ki belőle a legjobbat!” – gondoltam, és így is tettem, legalábbis az első két napban.
Árnyékok a napsütésben
Volt bennem egy kis félelem a családdal töltött közös út tekintetében, de ekkor még úgy tűnt, tévedtem, és megvolt a maga öröme. Sajnos ez az idill csak két napig tartott, azután megérkeztek a gyerekes félreértések és az a téveszme, hogy gondolatolvasó vagyok, ami teljesen kihozott a sodromból.
Magának a nézeteltérésnek a részletezése nem lényeges a mondandóm szempontjából, így ettől eltekintek.
Az viszont már igen, hogy én, aki hónapról hónapra kitartóan dolgozik magán, és azt hittem, képes vagyok a szeretet rezgésén lenni és abban maradni, ráadásul már nem lehet egyetlen gombnyomással irányítani, nagyot tévedtem.
Az igaz, hogy fejlődöm, hogy folyamatosan dolgozom magamon, és az is, hogy a szeretetben levést gyakran megélem, mégis nagyon ki tudtak hozni a sodromból. Dühöt éreztem, és úgy láttam, igazságtalanok velem, így pillanatok alatt belekerültem egy örvénybe.
Már nem fojtottam el a haragomat, a dühömet próbáltam csökkenteni, de a legrosszabb az volt, hogy kiadtam magamból, és sajnos nem a legszeretetteljesebb módon. Elég hangos hangot adtam a felháborodásomnak és bizonyos nézeteimnek, amivel nemcsak a másik felet bántottam meg, hanem saját magamat is.
Ezt még könnyebben elfogadom, de az, hogy abban a pillanatban és azokban az órákban nem tudtam jelen lenni és másként dönteni, mélységes csalódást okozott.
Tudom, mi a különbség aközött, hogy elfojtok egy érzést, kiélem, vagy magamban megélem azt. Én azt pártolom, hogy ha a dühöt le tudod vezetni egy boxzsákon, ami épp kéznél van, akkor tedd meg, üsd, vagy ha ordítasz egyet a világba, hát tedd meg, de ha a másikat bántod szavakkal, reakcióval vagy viselkedéssel, az bántás, még ha nem is fizikai.
A művészet az, hogy úgy éld meg az érzéseidet – legyen az harag, düh vagy félelem –, hogy azzal magadnak és másnak se árts.
Ez meglehetősen nehéz folyamat, folyamatos gyakorlás és tudatosság kell hozzá, hogy ne ivódj bele a beidegződött mintákba, a megszokott reakciókba és az áldozatszerepbe. Mert ezek mind-mind csak illúziók, nem a valóság, és nem is visznek előre.
Megélni az érzéseket viszont kell, mert ha elhallgatod vagy elnyomod őket, kárt okozol magadnak, megbetegíted a testedet, s a legtöbb betegség éppen erre vezethető vissza.
Gyakorlom az érzések megélését és nem elnyomását önmagamon belül, mégis meglepett, milyen könnyen befolyásolható vagyok még mindig általuk, valamint a régi énem visszamaradt mintái és félelmei által.
Ennek a felismerése, meglátása és tudatosítása volt számomra a leghasznosabb ezen a nyaraláson: meglátni magamban még azokat az árnyékrészeket, amikről azt hittem, már kevés van belőlük, és már nem sötétek, hanem mondjuk inkább szürkék.
Hogy a nyaralás alatt mindez ne legyen elég, még egy ételmérgezéssel is a görög rendelőintézetben kötöttem ki. Ez egy másik jelzés volt az élettől arra, hogy nem minden rossz, ami elsőre annak látszik.
Az ellátás első osztályú volt, a Grand Tours utazási irodával utaztunk, és a betegbiztosítást az Atlasz Biztosító nyújtotta kifogástalanul, ahogyan az ottani idegenvezetőkre is csak jót mondhatok.
Az orvos megvizsgált, majd felírt kétfajta gyógyszert, s ekkor még nem sejtettem, hogy az egyik egy régi, megoldatlan problémámra is orvosság lesz, és végre fellélegezhetek.
Ráláttam saját magamra egy nyaralás alatt, ami ha nem is az álmaim nyaralása volt, mégiscsak jó volt, ráadásul megoldást találtam egy gyerekkorom óta fennálló egészségügyi problémámra is. Hát nem egy csoda volt maga az út?
Hinni kell abban, hogy ha valami rossz történik, az vezethet egy vagy több nagyon jó dologhoz is.